Tony Curtis a hátrányos helyzetű magyar gyermekekért
A hátrányos helyzetű gyerekek oktatását szeretné támogatni Magyarországon Tony Curtis, aki e célból nyáron Magyarországra látogat. A világhírű színész a washingtoni nagykövetségen magyar újságírókkal beszélgetve elmondta, árvaházakat keres fel lányával, Alexandrával, aki segít szándéka megvalósításában.
Dátum: 2003-02-26 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:48.907618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Évente több száz gyereket kíván támogatni, származásukra való tekintet nélkül, hogy felzárkózhassanak a tanulásban.
Tony Curtis többször is járt már Magyarországon. Az Emanuel Alapítvány révén támogatta a Dohány utcai zsinagóga felújítását. A színész New Yorkban született 1925-ben. Szülei Mátészalkáról vándoroltak ki az Újvilágba.
A világhírű színész pályafutására visszatekintve elmondta, hogy összesen 132 filmben szerepelt. Úgy ítélte meg, hogy szerepeibe mindig belevitte egyéniségét és belülről fakadó életörömét. "Ha egy szökött rabot játszottam, mint a Megbilincseltekben Sidney Poitier-val, önmagamat adtam. Magyar zsidó gyerekként nőttem fel New Yorkban, nem kellett, hogy bárki is elmagyarázza nekem, mi az az előítélet. Amikor az Ali baba fiában játszottam és szerepem szerint herceg akartam lenni, tudtam, miről van szó, hiszen New Yorkból jöttem és Hollywood hercege akartam lenni, és lettem is egy a hercegek közül."
És a fergeteges siker, a minden idők legjobb filmvígjátékának mondott Van, aki forrón szereti most színpadon látható musicalként. A szereposztásban az első helyen Tony Curtis, noha most a milliomos Osgood Fieldinget alakítja, akinek a filmet záró mondata, a "Senki sem lehet tökéletes" ma szállóige az Egyesült Államokban. A musical tavaly tavasz óta járja az országot, jelenleg a floridai Sarasotában játsszák.
MTI - fidesz.hu