Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét megtámadták a Fidesz kérdéseit

Ismét az Alkotmánybíróság elé kerül a Fidesz három népszavazási kezdeményezése, miután magánszemélyek megtámadták a vizitdíjról, kórházi napidíjról és a tandíjról kiírt referendumok elrendeléséről hozott parlamenti döntést.


Dátum: 2007-12-29 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:42.202710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindhárom népszavazást elrendelő országgyűlési határozat ellen két-két kifogás érkezett a testülethez, így annak januárban soron kívül kell tárgyalnia az ügyeket. Lapinformációk szerint várhatóan elutasítják majd a kifogásokat, a köztársasági elnök pedig kitűzheti a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazást.

Ha az Alkotmánybíróság elutasítja a kifogásokat, nem áll több akadály a Fidesz előtt - az államfőnek az Alkotmánybíróság döntése után 15 napon belül kell kitűznie a népszavazás időpontját. Az Alkotmánybíróság döntéséhez képest három hónapon belül kell megtartani a referendumot. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője abban bízik, tavasszal lesz a népszavazás.

Nem csak a Fidesz, a kormányfő által kezdeményezett népszavazási kérdések is az Alkotmánybíróság előtt vannak. Igaz, még csak első körben. A 20-ból ötöt engedett át októberben az Országos Választási Bizottság: a párt támogatásáról, a képviselői összeférhetetlenségről, a költségtérítésről, és bizonyos munkakört betöltő köztisztviselők vagyongyarapodási vizsgálatáról szóló kérdéseket. Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője szerint ezekről egy-két hónapon belül várható döntés.

Kapcsolódó elemek