Február harmadikán dönthetnek az erőműről a medgyesiek
Csütörtök reggel rendkívüli ülést tartott a medgyesegyházi testület. A képviselők az ügydöntő népszavazás dátumát tűzték ki.
Dátum: 2007-12-29 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:46.125136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy vihart kavart a településen a szalmatüzelésű hőerőmű létesítésének kérdése, ami ellen aláírásgyűjtés indult. A szükséges 819 aláírás helyett 1515-öt adott le a kezdeményező, amelyből 1401 bizonyult érvényesnek.
A testület döntése szerint a legkorábbi időpontban, vagyis február 3-án vasárnap lesz az ügydöntő népszavazás. A kérdés: "Egyet ért-e Ön azzal, hogy Medgyesegyháza közigazgatási területén belül hőerőmű épüljön?"
A szavazás akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosultak 50 százaléka + 1 fő részt vesz. Eredményes lesz a szavazás, ha a résztvevők több, mint a fele igennel, vagy nemmel válaszol — mondta Gácsér Béla jegyző. Ha a többség nemmel voksol, az kötelező érvényű a testület számára. Nem adhatják el az érintett földterületet erre a célra, a jövőben pedig a rendezési tervet is módosítaniuk kell, ami kizárja, hogy ott hőerőmű épüljön.