Mélyponton a magyar vasút
A magyar vasút másfél évszázados működésének mélypontján van - szögezi le közleményében Márton Attila.
Dátum: 2007-12-30 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:55.992643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megoldás nem a privatizáció, hanem éppen ellenkezőleg: a vasutat a magyar állam tulajdonában kell tartani, mert a biztonságos vasúti szolgáltatás állami felelősség - hangsúlyozza a fideszes politikus, hozzátéve: a vasútvonalak bezárása helyett fejlesztésekre van szükség.
Márton Attila aláhúzza: a jelenlegi kormánynak nincs vasútfejlesztési, fenntartási stratégiája, napjainkat e téren ötletszerűség, szakmai és gazdasági logikát nélkülöző elaprózott fejlesztések jellemzik. A képviselő felhívja a figyelmet: a vasút szétesett, működőképes egységeit eladták. A "reform" kevés, a magyar vasutat újjá kell építeni - szögezi le.
A tömegközlekedés társadalmi szerepe, valamint a környezet védelme érdekében a vasúti személyszállítást a bevétel-centrikus vállalati üzem helyett valódi közszolgáltató üzemként kell működtetni - fejti ki a Fidesz országgyűlési képviselője.