Állambiztonság: a menekülőt mindenhová követni kell
Állambiztonsági tananyagot és oktatófilmeket adományozott egy titokzatos magánszemély a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumnak. A dokumentumok felkészítették a kezdő ügynököket a kémek leleplezésére, az ellenség szabályszerű üldözésére és az ideológiai harc jegyében a mellékhelyiségekben olvasható falfirkákra is.
Dátum: 2007-12-30 21:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:00.014052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Négy, szigorúan titkos állambiztonsági dokumentumot adományozott a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumnak egy magát megnevezni nem akaró magánszemély. Az egyiket két rendőr őrnagy írta kezdő ügynököknek. A szerzőpáros ideológiai bevezetésként lerántotta a leplet az imperialista taktikáról. A későbbiekben pedig részletesen ismertette a másként gondolkodókkal, az állam elleni izgatásra alkalmas írásos anyagok terjesztőivel szembeni eljárást. Egy másik tankönyv a közrendvédelmi dolgozókat készítette fel a kémek felismerésére és lebuktatására. A segédanyaghoz oktatófilmek is tartoznak.
Ebből még jobban megismerjük azt, hogy valójában a belügyminisztérium, illetve a belügyi dolgozók, az állambiztonság embereinek milyen társadalomképe volt, miként látták a társadalmat, illetve hogyan tekintettek a körülöttünk lévő világra, a nyugati ellenséges környezetre. Természetesen ez egy tejesen torz kép, de roppant tanulságos napjainkban is - közölte Vincze Gábor történész.
Az állambiztonsági oktatási segédlet kitér a szabályszerű üldözésre is. Alapszabálynak minősült, hogy a menekülőt mindenhova követni kell. A tananyag kiemelt figyelmet szentel a falfirkáknak, amelyek leggyakrabban olyan helyen fordulnak elő, ahol sokat állnak, vagy ülnek az emberek.