Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szakszerű ítéletet vár Sopron a mélygarázsperben

Szakszerű, a hatályos jogrendszeren alapuló bírói ítéletet vár a soproni önkormányzat a mélygarázsper másodfokú eljárásában. Az első fokú döntést a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság nem a jelenleg érvényes polgári törvénykönyv, hanem az 1960-as munkás-paraszt kormány egyik rendeletének kommentárja alapján hozta meg. Az ítélet szerint a mélygarázs és a hegy alá nyúló, falazott pince jogi megítélése között nincs különbség.


Dátum: 2007-12-30 21:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:00.306269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem osztott tulajdonként és ráépítésként kell elbírálni, hanem egy speciális tulajdoni formaként. A bíróság ezért elfogadta azt a jogi álláspontot, mely dr. Kampis György Telekkönyvi jog című, 1963. évi kiadványában is kifejezésre került" - közölte Fodor Tamás Sopron fideszes polgármestere.

A városvezető nem érti a mélygarázs ügyben hozott első fokú ítéletet. Fodor Tamás emlékeztet arra, a bíróság korábban osztotta azt az álláspontjukat, hogy a hatályos polgári törvénykönyv alapján magáncég se elővásárlási, se földhasználati, se pedig tulajdonjogot nem szerezhet a forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyonba tartozó Petőfi téren. Ezzel szemben az elsőfokú ítéletben az áll: a speciális tulajdonforma nem jogszabályon alapul, hanem a Kádár-rendszer egyik szakkönyvén.

A mélygarázs elkészült, bár működési engedélye még nincs. A térre lerakott döngöletlen macskaköveket kézzel fel lehet szedni. A soproni önkormányzat a korábbi, szocialista városvezetés szerződései miatt hat gazdasági ügyben kezdeményezett polgári- és büntetőeljárást. A mélygarázs-per másodfokú tárgyalásán szakszerű bírói ítéletet vár a polgármester.

Fodor Tamás hozzátette, továbbra is szeretnék, ha a soproniak megtudnák, kik is voltak a valódi haszonélvezői az előző ciklusban kötött önkormányzati szerződéseknek.

Kapcsolódó elemek