Budapesten a sepsiszentgyörgyi színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Rómeó és Júlia című darabot játssza jövő kedden Budapesten, a Thália Színházban. Az erdélyi teátrum előadásaival veszi kezdetét a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi estek 2002-2003-as évadának tavaszi sorozata.
Dátum: 2003-02-27 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:50.102246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Goldschmied József programigazgató tájékoztatása szerint Shakespeare művét Bocsárdi László rendezte.
Az együttes szerdán a társulat névadója, Tamási Áron Énekes madár című színműve alapján készült produkcióját mutatja be a Nagymező utcai teátrumban.
A Csoda című előadást szintén Bocsárdi László színre állításában láthatják az érdeklődők.
A programigazgató közlése szerint a határon túli színházi esték keretében március végén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Menyegző című produkcióval vendégszerepel Budapesten.
Áprilisban az Újvidéki Színház a Pác és rózsaszínű halál; a szabadkai gyerekszínház a Rozsdaszínország aranya, májusban a Komáromi Jókai Színház a Szentivánéji álom, illetve a Sirály című előadással lép a Thália Színházban a közönség elé.
MTI - fidesz.hu