Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne legyen szocialista kiváltság az ingyenes parkolás!

A szocialisták és lokálpatrióták úri kiváltsága lesz január elsejétől az ingyenes parkolási lehetőség Hatvanban - írja Oroján Sándor, a Fidesz hatvani alelnöke közleményében.


Dátum: 2008-01-02 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:10.029852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ismeretes, a hatvani szocialista-lokálpatrióta többség döntésének következtében Hatvanban január elsejétől parkolási díjat kell fizetni a központban várakozó, ügyet intéző, dolgozó autósoknak.

A hatvani Városháza előtt az ott dolgozókon és a képviselőkön kívül senki sem parkolhat, az egyébként parkolási díjat bevezető, megszavazó baloldali politikusok pedig ingyen várakozhatnak, korlátlanul. A FIDESZ képviselői azonban nem kérnek az úri kiváltságból.

Oroján Sándor szerint arcátlanság, hogy míg a hatvani lakosság - beleértve a központban dolgozókat, a központ iskolájában tanító tanárokat - parkolási díjat fizet, addig a képviselőknek lehetőségük van számukra fenntartott, korlátlan ideig ingyenes parkolók igénybevételére.

A hatvani FIDESZ ezért nem kér a kiváltságosoknak jutó engedélyből, és arra szólítja fel a baloldali városvezetést: ne a politikusoknak, hanem a munkájukat végzőknek - például a belvárosi iskolában tanítóknak - tegye lehetővé, hogy munkahelyükhöz, iskolájukhoz közeli parkolókban ingyen, korlátozások nélkül parkolhassanak.

Oroján Sándor hozzátette: "sajnálom, hogy a szocialisták és lokálpatrióták hónapok óta elvetik a párbeszéd lehetőségét a hatvani lakosokkal és az ellenzékkel egyaránt. A tervezett parkolási rendszer elvetéséről, majd ésszerű módosításáról nem voltak hajlandók tárgyalni, a nyilvános fórumra pedig a személyes meghívás ellenére sem jöttek el. Véleményem szerint a szocialisták végleg elveszítették a kapcsolatot választóikkal, és már a látszatra sem ügyelnek. A hatvani esetből kitűnik: ma a baloldali politikusok kiváltságos rétege áll szemben a közügyekből kirekesztett társadalom egészével".

Kapcsolódó elemek