Újabb tanulmányrendelés, ezúttal tízmillióért
Az elmúlt időszakban nem volt olyan hét, hogy ki ne derült volna: adófizetők pénzéből több tízmillió forintért rendeltek meg botrányos tanulmányokat, sokszor pályáztatás nélkül - írja Kiss Péter kancelláriaminiszternek Cser-Palkovics András.
Dátum: 2008-01-02 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:10.323767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy tűnik, a Miniszterelnöki Hivatal továbbra is kemény erőfeszítéseket tesz, hogy talpon maradjon a "legbotrányosabb minisztérium" kétes értékű címért zajló hatalmas versenyben - fogalmaz a Fidesz helyettes szóvivője, hozzátéve: az elmúlt időszakban nem volt olyan hét, hogy ki ne derült volna, hogy az adófizetők pénzéből több tízmillió forintért rendeltek meg botrányos tanulmányokat, sokszor pályáztatás nélkül. Talán nem meglepő, hogy ezek után terjedt el az a pletyka, amely szerint a Gyurcsány Ferenc köré szervezett kommunikációs stáb tagjai különböző tanulmányok megrendeléseivel - tehát közpénzből - egészíthetik ki a korábbi piaci szintnél ezúttal alacsonyabb állami fizetésüket - jegyezte meg.
Emlékeztet: volt olyan - helyesírási hibáktól és komolytalan adatoktól hemzsegő - tanulmány, amelyről kiderült, hogy egy targoncákat áruló férfi cége jegyzi, és volt olyan is, amely egy évvel az események után volt hivatott taglalni az "őszödi beszéd" tálalását a magyar médiában, ráadásul javarészt plágiumként.
A mai napon egy újabb botrányos tanulmányrendelésről adott hírt a Magyar Nemzet című napilap: Gyurcsány Ferenc egyik régi ismerősének, üzlettársának cége tízmillió forintos tanulmányírási megbízást kapott a Miniszterelnöki Hivataltól. A Honti Pál résztulajdonában álló cégnek összesen 60-80 oldalt kell írnia a tízmillió forintnyi közpénzért cserébe, ráadásul a Gyurcsány-féle Altus Rt. egykori igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjának cége pályáztatás nélkül jutott a megbízáshoz.
A tavalyi esztendő végén, december 13-án járt a fideszes politikus a tárcánál, ahol Budai Bernadett kormányszóvivő arról biztosította, hogy záros határidőn belül rendelkezésére bocsátja a Miniszterelnöki Hivatal által megrendelt tanulmányok listáját, azok áraival együtt. Erre az elmúlt húsz napban nem került sor.
Cser-Palkovics András a következőket kérdezi Kiss Péter kancelláriaminisztertől:
- Mi indokolta, hogy pályáztatás nélkül rendeljék meg a "Nemzetközi kormányzati kommunikációs eszközök az interneten" című tanulmányt Gyurcsány Ferenc régi ismerősének és üzlettársának cégétől?
- Mi indokolja, hogy tízmillió forintot költsenek erre a célra, miközben éves szinten mintegy 70 millió forintot kereső munkatársakból álló kommunikációs csapat dolgozik Gyurcsány Ferenc mellett?
- Mikor bocsátják rendelkezésére a Miniszterelnöki Hivatal által sok tíz- vagy akár százmillió forintnyi közpénzből megrendelt és megvásárolt tanulmányok listáját?