Becsületsértés miatt perlik Pécs polgármesterét
Becsületsértés miatt jogi eljárást kezdeményezett Pécs szocialista polgármestere ellen Révész Mária, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője. Erről maga a feljelentő beszélt szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2008-01-02 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:10.620141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ügyvédem útján a napokban bírósághoz fordultam. A sértésért egymillió forint kártérítést követelek Tasnádi Pétertől, melyet jótékony célra fordítok, a pécsi gyermekklinikának ajánlok fel - mondta az ellenzéki politikus. Utalt rá: a polgármester a pécsi közgyűlés november 8-iki ülésén azt mondta neki, hogy "frakcióvezető asszony, a közszolgálat nekünk nem pénzről és hatalomról szól, mint önnek".
Révész Mária szerdai sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy távozik posztjáról, az új frakcióvezetőt a városi Fidesz-KDNP képviselők a napokban, titkos szavazással választják meg. Indoklása szerint a megbízatást egy évre vállalta. Ez az idő letelt, s nem kért hosszabbítást, mert a Fidesz városi elnöki és a frakcióvezetői tevékenység együtt túl sok teherrel járt a számára.