Kétes postai kerékpárvásárlás
Balsai István csütörtökön levélben kérte Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja ki a Magyar Posta kerékpárvásárlását - ezt a képviselő mondta el budapesti sajtótájékoztatóján. A cég 1,1 milliárd forintért tervezi 4.800 bicikli beszerzését.
Dátum: 2008-01-03 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:25.981572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balsai István a Magyar Posta fővárosi, Krisztina körúti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy számításai szerint a biciklik ára darabonként meghaladja a 200 ezer forintot. A fideszes képviselő hozzátette: ennek a típusnak a műszaki jellemzőiről kijelentette, hogy a legnagyobb magyar forgalmazó ezeket a járműveket darabonként ötvenezer forintért tudta volna szállítani.
Megjegyezte, hogy a könnyűvázas kerékpárok 28 kilogrammot nyomnak, "ami testvérek között is kétszer olyan súlyos, mint egy 12 kilós Csepel Schwinn kerékpár ebben a kategóriában."
Hangsúlyozta: azzal egyet tudnak érteni, hogy javítsanak a postások munkafeltételein, de az 1,1 milliárd forintos kerékpárbeszerzést soknak tartja, főleg annak tükrében, hogy eközben a kormány szigorú takarékossági politikát hirdet.
Balsai István megjegyezte, hogy a legnagyobb magyar gyártó és forgalmazó nem indult a pályázaton, mert elmondásuk szerint nem tudtak volna megfelelni a kiírásnak. A képviselő hozzátette, hogy a pályázat győztese egy olyan cég, amely ingatlanforgalmazással foglalkozik, semmiféle gyakorlata nincs kerékpárbeszerzésben és szervízelésben, de más postai tendereken már nyert. A politikus kitért rá, hogy az egyik ilyen megrendelést érvénytelenítették, és a Magyar Postának abban az ügyben hárommillió forintot kell fizetnie szabálytalan pályáztatás miatt. Arra a felvetésre, hogy cég szóvivőjének elmondása szerint Szlovéniában, Észtországban és Horvátországban már használják ezeket a járműveket, illetve Franciaországba is szállítanak ilyeneket, úgy reagált, hogy mindez nem változtat azon a tényen: ez luxusáron történő beszerzés, és a 28 kilogrammos súly nemigen javítja a kistelepüléseken dolgozó postások munkakörülményeit.
Balsai István levele
Tisztelt Miniszter úr!
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium valamint a hozzá tartozó vállalatok, intézmények működését és beszerzéseit eddig sem kerülték el a botrányok. Az idei évből még csak három nap telt el, de már két, az Ön által vezetett minisztériumhoz kötődő hír is jó eséllyel vehet részt az "Év nonszensz eseménye" címért folytatott kétes értékű versenyben.
Előbb több tíz- vagy akár százezer ember munkahelyre való eljutása ütközött nehézségekbe a már korábban előre jelzett havazás miatt, utóbb pedig kiderült, hogy a Magyar Posta 1,1 milliárd forintért vásárol összesen 4788 kerékpárt, ami azt jelenti, hogy az állami társaság körülbelül 200 ezer forintot költ egy-egy kerékpárra.
A hír hallatán először még azt lehetett gondolni, hogy valamifajta új csúcstechnológia indokolja ezt az eszement összeget, később azonban kiderült, hogy erről szó sincs, a postások ugyanis zömében egysebességes, meglehetősen nehéz kerékpárokkal fognak járni. Magától értetődő tehát a kérdés: mi kerül egy egysebességes, meglehetősen nehéz kerékpáron 200 ezer forintba?
Miniszter úr!
A 2008-as esztendőben a kormány megszorító intézkedései miatt tovább nehezedik az emberek élete, az év első napjai pedig komoly áremeléseket hoztak, többek között a Magyar Posta szolgáltatásai is drágultak: a levélküldésért átlagosan 7 százalékkal kell majd többet fizetni. Ebben a helyzetben pedig megengedhetetlen, hogy közpénzekből 200 ezer forintért szerezzen be kerékpárokat egy állami vállalat.
Kérem Miniszter urat, hogy a Kormány postaügyért felelős tagjaként kezdeményezzen azonnali vizsgálatot a beszerzés miatt!
Tisztelettel:
Balsai István
országgyűlési képviselő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség