Dániában népszerű a háború gondolata
Egy nemrég végzett közvélemény-kutatás alkalmával a dán lakosság meglepően nagy hányada helyeselte az Irak elleni háborút, amennyiben arra az ENSZ felhatalmazásával kerülne sor.
Dátum: 2003-02-27 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:51.287482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megkérdezett 4000 állampolgár közül 71 százalék támogatta a katonai intervenciót, 23 százalék ellenezte azt, míg 6 százalék nem nyilvánított véleményt.
Egyértelmű többség (54 százalék) vélte úgy, hogy az Egyesült Államok keményvonalas Irak-politikájával szembeni francia-német ellenállás gyengítette Európa befolyását a világban, míg 26 százalék ellentétesen vélekedik e kérdésről.
Mindazonáltal a dánok 47 százaléka helyesli azt a német-francia követelést, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei kapjanak több időt helyszíni vizsgálataikhoz.
Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő - brit és spanyol kollégájával egyetemben - a kemény amerikai politika határozott védelmezőjének számít az Európai Unióban - jegyezte meg a dpa.
MTI - fidesz.hu