Felelőtlenül felhasznált közpénzek
Beszámolókban összegzi az oktatási tárca, milyen lépéseket tettek tavaly a köz- és felsőoktatás fejlesztésében. A minisztérium honlapján közzétett jelentések egyike az "új minőségű magyar felsőoktatás létrehozásának nagyon fontos elemeként" említi a PPP-konstrukciókban megvalósult intézményi fejlesztéseket. A beruházási típust számos kritika érte.
Dátum: 2008-01-04 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:33.719322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt másfél esztendőben PPP-beruházás keretében három új kollégiumot adtak át: egyet Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen 400 férőhellyel, egy másikat a gödöllői Szent István Egyetemen 464 férőhellyel, a Budapesti Műszaki Főiskolán pedig négyszáz új diákférőhely létesült ebben a gazdasági konstrukcióban. Másutt rekonstrukciókat, bővítéseket hajtottak végre ilyen módon.
Legutóbb Pokorni Zoltán (Fidesz) egykori és Hiller István (MSZP) hivatalban lévő oktatási miniszter nyilvános vitáján került szóba a PPP-szerződések ügye. Pokorni kifejtette: hiába kértek betekintést Magyar Bálint korábbi tárcavezetőtől a szerződésekbe. Az ellenzéki politikus az Állami Számvevőszék vizsgálatára hivatkozva azt mondta, hogy a milliárdos szerződések ellenére összességében nem több, hanem kevesebb a kollégiumi férőhelyek száma, miközben az újonnan épült létesítményekben egy ágy 44 669 forintba kerül. A teljes súlyt nem érzik a diákok, mert az összeg hetven százalékát az állam vagy a felsőoktatási intézmény fizeti a magánbefektetőnek. Pokorni kijelentette: ez a fajta beruházás nem tekinthető a közpénzekkel való felelős bánásmódnak.
Az ÁSZ többször is felhívta a figyelmet a PPP-beruházásokból eredő kockázatokra. Szakértői a 2008-as költségvetés tervezetéhez készített értékelésükben az állami helytállás valószínűségét említik a nehezen felmérhető kockázati tényezők között. Lóránt Zoltán, az ÁSZ főigazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta: az állami vagy önkormányzati garanciával, közpénzek bevonásával megvalósuló építményeket - például kollégiumokat - az állam, az egyetem vagy az önkormányzat valójában húsz-harminc évig visszabérli a magánbefektetőtől. Lóránt szerint kérdéses, hogy milyen állapotban lesznek e jószágtestek az amortizálódás tekintetében évtizedek múlva, amikor ismét közösségi tulajdonba kerülnek, maradványértéken. Szerinte a PPP-beruházások általánosságban burkolt hitelfelvételnek tekinthetők.