Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több tízmilliárd dolláros "árcédula" a háborún

A korábbi becsléseket meghaladva, 95 milliárd dollár lehet egy Irak elleni háború költsége - írták csütörtökön hírügynökségek, washingtoni kormányzati és kongresszusi értesülésekre hivatkozva.


Dátum: 2003-02-27 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:51.596528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerdán azt mondta, nem lehet tudni, meddig tart a háború, milyen fegyvereket kell bevetni és hány más ország fog részt venni, ezért nem lehet összegeket jósolgatni, de a kongresszus elé terjesztendő munkaokmányok tanúsága szerint a Pentagon mindenesetre 95 milliárd dolláros összegből indul ki. Kormányforrások szerint ez csak a védelmi minisztérium "kívánságlistája", és az sem lehetetlen, hogy a mostani vállalkozás nem fog többe kerülni az 1991-es öbölháború 61 milliárd dolláros költségénél.

A közvetlen katonai költségeken kívül az amerikai kormányzat segélycsomagokat is összeállít Irak, valamint Törökország, Izrael és más környező országok számára, 10 milliárd dollárt meghaladó értékben.

Az amerikai védelmi miniszter továbbra is reméli, hogy az Egyesült Államok szövetségesei közül többen osztozni fognak a költségekben, de a szenátus megajánlási bizottságának vezetője, Robert Byrd szenátor úgy nyilatkozott, hogy erre nem sok esély van: - Ezúttal mi leszünk a bálanya - mondta keresetlenül.

A Fehér Házban készített, a kongresszus illetékes bizottságainak már megküldött dokumentumok szerint Irak maga legalább egymilliárd dollárnyi emberiességi és újjáépítési segélyre számíthat az esetleges háborút követő első évben.

Számítgatják Irak esetleges megszállásának költségét is, ezt egyelőre öt évre 25-105 milliárd dollárra tartják a stratégiai tervezők, attól függően, mekkora csapatokat kell állomásoztatni.

A Fehér Ház költségvetési tervei szerint már az Irakkal kapcsolatos költségek nélkül is rekord költségvetési hiányok várhatók az Egyesült Államokban, 304 milliárd dollár ebben a költségvetési évben és 307 milliárd dollár a következőben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek