Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miskolcon az utcákat fűtik a lakásokba vezető rossz csövek?

Aggódnak a miskolciak, mert a hóesés után egyértelműen látszik, hogy hosszú szakaszokon a föld alatti fűtéscsövek fűtik az utcákat.


Dátum: 2008-01-04 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:37.607669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Attól tartanak, ennek költségét is a távfűtéses lakásokban lakók fizetik meg. A szolgáltató szerint azonban a hőveszteség természetes dolog. A szolgáltató szerint nagyobb gond, hogy a rendszer elöregedett, csütörtökön például kétszáz lakás maradt átmenetileg fűtés és meleg víz nélkül Miskolcon, míg a hibát ki nem javították, mert kilyukadt egy föld alatt húzódó vezeték.

Szerte a városban látni: a föld alatti fűtéscsövek felett megolvadt a hó, néhány helyen a fű is zöldell. A Borsod Online honlapján több tucatnyi olvasói véleményben az áll, hogy a lakók szerint az utcát fűtik, és attól tartanak, hogy ennek költségét is a távfűtéses házak lakói fizetik. A szolgáltató szerint valóban van hőveszteség, amely a hőközpontoktól a lakásokig húzódó vezetékrendszerben keletkezik, de ez természetes, és nem több, mint amit a jogszabály megenged.

Kórózs András, a Miskolci Hőszolgáltató Kft. igazgatója a Függelten Hírügynökségnek elmondta: az önkormányzat a távhőrendelet megalkotásakor 16 százalékban maximálta a figyelembe vehető hőveszteséget, ha ennél nagyobb a veszteség, azt a hőszolgáltató fizeti, nem a lakók. Az igazgató elismerte, jobb szigetelésű csövekkel csökkenthető lenne a hőveszteség. Kórózs András azonban ennél nagyobb gondnak tartja azt, hogy az elöregedett, közel 30 éves rendszerben szinte naponta fordulnak elő hibák. Karácsonykor például 12 ezer lakás maradt fűtés és meleg víz nélkül, mert eltörött egy cső. A miskolci fűtéshálózat teljes rekonstrukciója azonban ötmilliárd forintba kerülne, erre pedig nincs pénz.

Kapcsolódó elemek