Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekordinfláció az euróövezetben

Az unió statisztikai hivatalának előzetes becslése alapján decemberben hat és fél éves rekordra emelkedett az infláció az euróövezetben.


Dátum: 2008-01-05 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:46.497147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavalyi év utolsó hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a közös valutát használó országokban, mint 2006 decemberében.

Elemzők szerint a gyorsuló pénzromlás ellen az Európai Központi Bank tehetetlen, mert az inflációt nem az élénkülő kereslet, hanem az energia és az élelmiszerek rendkívüli drágulása növeli.

A lakossági fogyasztás gyakorlatilag alig bővül az euróövezetben, az idén pedig várhatóan a tavalyi ütemtől is elmarad, miközben a gazdasági növekedés még viszonylag erős.

Az Európai Központi Bank az infláció fokozatos enyhülésére számít.

Kapcsolódó elemek