Grossman: Amerika nem háborút, leszerelést akar
Az Egyesült Államok nem a háborúban, hanem Irak leszerelésében érdekelt, de a jelenleg érvényes biztonsági tanácsi határozatban benne van a katonai megoldás lehetősége is - mondta csütörtökön az amerikai kormány egyik vezető illetékese.
Dátum: 2003-02-27 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:52.558014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brit sajtó szerint eközben javában folyik a nem állandó BT-tagok puhítása a nagyhatalmak által az új határozat ügyében.
Mark Grossman külügyminiszter-helyettes, aki jelenleg éppen Európában igyekszik támogatást szerezni az Irakkal szembeni amerikai politikának, a BBC rádiónak azt mondta: a 1441-es BT-határozat logikájából az következnék, hogy az azt egyhangúlag elfogadó országok továbbra is egységesek maradnak, és az ENSZ fegyverellenőrei mögé valós katonai fenyegetést sorakoztatnak fel Szaddám Huszein iraki elnök leszerelése érdekében. - Sajnos egyes országok szem elől tévesztették ezt a logikát - tette hozzá nevek említése nélkül.
Grossman szerint az ENSZ jövőjére és "arra a nemzetközi biztonsági rendszerre, amelyben ötven éve élünk", nem az Irakkal szembeni fellépés, hanem a tétlenség jelentené a legnagyobb veszélyt.
Az amerikai külügyminiszter-helyettes szerint az Irakban dolgozó fegyverzetellenőröknek nem detektívesdit kell játszaniuk - vagyis nem fegyverek után kell kutatniuk -, hanem a leszerelési folyamatot kellene ellenőrizniük.
A brit kormány is ugyanezzel az érvvel vitatja azt, hogy az ellenőröknek még további hónapokat adjanak az iraki tömegpusztító fegyverek felkutatására, mondván: a bagdadi együttműködés híján a Franciaországnyi méretű országban néhány tucat ENSZ-szakértő úgysem találna meg soha semmit.
A The Daily Telegraph csütörtökön azt írta, hogy már javában zajlik a Biztonsági Tanács ideiglenes tagországai közül a még bizonytalanok körüludvarlása diplomáciai és pénzügyi ígéretekkel a hét elején benyújtott új iraki határozati javaslat ügyében, mégpedig mindkét oldalról. A vezető konzervatív londoni napilap szerint az egyik térfélen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, a másikon Franciaország küzd kétségbeesetten a voksokért. Mind a Fehér Ház, mind a katonai fellépést ellenző Elysée-palota kereskedelmi egyezményeket, hiteleket és segélyeket helyezett kilátásba a zömmel fejlődőkből álló országcsoportnak a két nagyhatalom által kedvezőnek ítélt álláspont kialakítása reményében - áll a cikkben.
A The Daily Telegraph szerint Kamerun, Angola, Guinea, Chile, Mexikó és Pakisztán áll a háttérben folyó meggyőzési hadjárat középpontjában, és ezeknek az országoknak a kezükbe került döntési lehetőség olyan pénzesőt hozhat, amely jó eséllyel soha nem ismétlődik meg.
MTI - fidesz.hu