Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem volt alkalmas az időpont a piacnyitásra

A lakosság és a gazdaság életét rendkívül megnehezítő áremelkedések mértéke mérsékelhető lett volna, ha a kormány szakmailag és morálisan képes feladatát betölteni.


Dátum: 2008-01-06 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:53:53.798287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nem volt alkalmas az időpont a piacnyitásra (Fónagy János)

Évek óta tudjuk, hogy előbb vagy utóbb biztosítani kell a piacnyitást, 2007-ben azonban nagy biztonsággal előre lehetett látni, hogy 2008. január elseje nem alkalmas időpont az energia-, áramliberalizáció szabályainak bevezetésére - jelentette ki Fónagy János, hozzátéve: nem a verseny távlati lehetőségét vitatják, hanem bevezetésének időpontját, módját, technikáját.

A Fidesz szakpolitikusa sajtótájékoztatóján emlékezetett rá, Európában jelenleg energiahiány van. Mint elmondta, olyan helyzetben, mint amilyenben Magyarország van, olyan pillanatot kell választani a piac megnyitására, amely nem sérti a fogyasztók, a társadalom és a magyar gazdaság, így a kis- és középvállalkozók érdekeit.

Az energiaárak minden alapvető szolgáltatásba rövid idő alatt beépülnek, ehhez képest a kormánypártok egyes érdekcsoportok érdekeitől vezérelve, tévedésből és a tévedhetetlenség hatalmi arroganciájától vezetve mégis kitartottak a 2008. január elsejei piacnyitás mellett, annak ellenére, hogy Dél-Európában atomerőművek álltak le, amelynek hiányát megérzi a közép- és kelet-európai piac - mondta el.

Ez a mostani lépés a kormány teljes szociális érzéketlenségét mutatja - mutatott rá, emlékeztetve a kormánypártok korábbi ígéreteire, amelyekben azt mondták, hogy nem fogják jelentős mértékben, vagy legalábbis az inflációs mértéket meghaladóan emelni az energiaárakat. Ehhez képest 2008-ban a lakossági áramdíjak igen jelentősen, átlagosan 9,8 százalékkal emelkednek - jegyezte meg, hozzátéve, hogy tavasszal újabb lakossági energia-áremelések lesznek, hiszen ez szükségszerűen be van táplálva a rendszerbe.

Az üzemeknél, a gyáraknál, termelőegységeknél 17-36 százalék közötti áremelést hajtanak végre, a bevásárlóközpontok 23-33, az irodák átlagosan 30-35 százalékra számíthatnak, a pékségek díjtarifája 36 százalékkal, a vendéglátóipar energiaköltsége pedig 40-41 százalékkal fog emelkedni - ismertette. Hozzátette: minden kormányzati állítás ellenére, minden ígéretet meghazudtolva messze az inflációs átlag felett emelték az energiaárakat.

Leszögezte: a kormányzat nem egy felelős lépésként alkalmazza a versenyt, hanem szociális érzéketlenséget tanúsítva, a saját elképzeléseihez makacsul ragaszkodva nyitotta meg a piacot.

Fónagy János emlékezetett rá, a Fidesz korábban javaslatot tett arra, hogy a kormány vezessen be exporttilalmat, valamint szorgalmazta azt is, hogy a piacnyitás irányába akkor tegyen lépéseket az ország, amikor normalizálódnak az európai energiaellátási viszonyok.

A lakosság, a magyar gazdaság, és azon belül a kis- és középvállalkozások életét rendkívül megnehezítő, esetenként lehetetlenné tevő áremelkedések mértéke mérsékelhető, egy része megakadályozható lett volna, ha a kormány szakmailag és morálisan képes feladatát betölteni. Erre azonban ez a kormány alkalmatlan - szögezte le végül Fónagy János.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2600, 'source_type': 'media', 'source_id': 1468, 'target_type': 'article', 'target_id': 76701, 'relation_type': 'describes'}