Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Virtuális tüntetés Washington ellen

Az amerikai kormány iraki politikája ellen az egykori levélláncok mintájára a világhálón szerveződő virtuális tüntetés terjed az egész világon: a csütörtöki hírügynökségi jelentések szerint az amerikai kongresszust és a szenátust szinte megbénítják a felhívásra érkező telefonhívások, e-mailek és faxok.


Dátum: 2003-02-27 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:52.885500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki válság ügyében igen sok internetes mozgalom tevékenykedik mind Irak, mind az amerikai politika mellett és ellen.

A szóban forgó telefon-, fax- és e-mail tüntetést a Move On - "Mozdulj" - elnevezésű amerikai szervezet hirdette meg, amelynek a felhívás szerint célja, hogy visszatérítse a hétköznapi embereket a politikához és gondoskodjon arról, hogy a választók - és a jelek szerint más népek - véleménye közvetlenül eljusson a döntéshozókhoz. Konkrétan az iraki válság kérdésében a szervezet azt a nézetet képviseli, hogy ha egy mód van rá, el kell kerülni a háborút, amely a térség destabilizálását vonhatja maga után és megszámlálhatatlan polgári személyt veszélyeztet.

A mozgalmat az interneten terjedő felhívás szerint Joan Blades és Wes Boyd, az elektronikai ipar fellegvárának számító Szilícium-völgyben élő két vállalkozó indította útnak évekkel ezelőtt, s amikor Bill Clinton amerikai elnök hivatalból való eltávolításáról volt szó, a mozgalom szervezésében mintegy negyedmillió telefonhívás és egymillió fax érkezett a kongresszusba, a szenátusba és a Fehér Házba, világosan érzékeltetve, hogy az amerikaiak ellenzik Clinton eltávolítását.

A mostani kampányban - amelynek címe "Nyerj háború nélkül" - Win Without War - ugyancsak a felhívásban közölt adatok szerint a Move On Eli Pariserrel közösen indította: Pariser a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények nyomán még egyetemistaként kezdett a világhálón aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy az Egyesült Államok békés válasszal törje meg az erőszak spirálját, ehhez világszerte több mint félmillió aláírást gyűjtött, s azóta a Move On kampányigazgatója lett. A kampányhoz később több mint 30 békepárti csoport és szervezet csatlakozott.

A hírügynökségek csütörtöki jelentései szerint szerdán már több százezer telefonhívás és e-mail érkezett az amerikai kormányhivatalokhoz, képviselőkhöz és szenátorokhoz, szinte megbénítva munkájukat. A Win Without War szervezője szerint az amerikai döntéshozókhoz több mint egymillió békeüzenet érkezett, miután a szervezet felhívásaira több mint félmillió ember regisztráltatta magát a kampány résztvevőjeként.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek