Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyelország nem siet az euró bevezetésével

Lengyelország bevezeti majd az eurót, de azt nem sieti el - közölte a lengyel pénzügyminiszter, aki hozzátette: biztosnak kell lenni abban, hogy a gazdaság kellő módon felkészült az euróövezeti csatlakozásra.


Dátum: 2008-01-07 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:54:14.220102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Newsweek című lapnak Jacek Rostowski elmondta: az euróbevezetéssel kapcsolatos gond, hogy a csatlakozás előtt két évig a kötelező átváltási mechanizmusban (ERM-II) kell lenni, ami komoly kihívást jelent. Ezért addigra a gazdaságnak igen felkészültnek kell lennie, és szükség van a világgazdaság stabilitására is - tette hozzá a pénzügyminiszter.

Rostowski nem jelölt meg céldátumot az euróbevezetés kapcsán, csak annyit jegyzett meg, hogy arra 2016 előtt kerül sor.

Kapcsolódó elemek