Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Díjemelés nélkül lett drágább a pécsi parkolás

A pécsi parkolási rendszer átalakításának egyik legvitatottabb pontja a legdrágább fizetős zóna kiterjesztése. A Centrum melletti parkolóban például az újévben egy havibérlet majd négyszeresébe kerül a tavalyinak.


Dátum: 2008-01-07 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:54:16.121555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tény: nem emelkedett Pécsett a parkolási díjak, jegyek, bérletek ára - ám ez csupán papíron igaz. Az autósok a gyakorlatban jelentős "áremelést" érzékelnek, nem kis területen.

A Centrum-parkolóban és környékén például egy óra várakozásért a tavalyinak épp a dupláját (130 helyett 260 forintot), a havi bérletért majd a négyszeresét (6050 helyett 23000 forintot) kell fizetni. A jóval olcsóbb II-es zóna helyett ma a legdrágább I-es zónába tartozik az említett terület. Ahogy a város két másik részén III-as helyett már a II-es zóna díjai pörögnek.

Az intézkedés oka prózai, s logikusan kikövetkeztethető. Sík László Lajos, a város kommunális bizottságának MSZP-s elnöke ezt elismerte. "A Kossuth téri parkoló az EKF közterek programja miatt már nem fizetőparkoló. Ennek következménye, hogy a PVV Zrt.-vel szerződött parkolós cég, a Gámán Kft. érdekeltségei csökkennek, amit pótolni kell. A Kossuth tér után így lesz valószínűleg a Széchenyi térrel is később."

A politikus azonban hangsúlyozta, nem csupán az elmaradó bevételek ilyetén való pótlásáról van szó. Kiemelte, a közúti közlekedésről szóló törvény kötelezi az önkormányzatokat arra, védjék a lakott területek bizonyos részeit a közlekedés károsító hatásaitól. Köztük a történelmi városrészeket, a műemléki, avagy a védett természeti környezetet. Forgalomcsillapítással, fizetős zónákkal. A mostani változtatás is épp ezt szolgálja, ami egy első lépés a sok közül - magyarázza.

Az EKF miatt a jövőben szélesebben értelmezendő városmag közelében emiatt alakítanak majd ki parkolóházakat. Miközben e területen belül több helyen átalakítják majd a parkolási rendszert. Cél, hogy az autósok hosszabb idejű parkírozásra alapvetően a zónákon kívüli területeket használják. Emiatt szeretnék átszervezni a tömegközlekedést is, nem elvetve valamiféle kötött pályás közlekedés ötletét.

Felvetjük, hogy sok Belvárosban dolgozó épp amiatt állt meg a Centrumnál, mert ott ki tudta fizetni a havi parkoló bérletet. Sík úgy válaszolt, épp az a cél, hogy ne avagy kevesebben álljanak itt meg hosszabb időre.

Kapcsolódó elemek