Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szegedi Fidesz aggódik a gyógyszertári ügyelet miatt

Aggódik a Fidesz szegedi szervezete a város gyógyszertári ügyelete miatt - mondta el keddi sajtótájékoztatóján Péter Szilveszter, a párt frakcióvezető-helyettese.


Dátum: 2008-01-08 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:54:36.828166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus kifejtette: a gyógyszertárak éjszakai és hétvégi ügyeleti rendszerét egy tavaly életbe lépett egészségügyi miniszteri rendelet szerint a városokban fel lehet osztani. Az éjszakai ügyeletet évtizedek óta működtető gyógyszertár Szegeden két hónapja kérte az ÁNTSZ-t, hogy megosztva láthassa el a megterhelő feladatot.

A patika vezetője akkor arra hivatkozott, azért nem tudja ellátni a szolgáltatást, mert létszámhiány miatt nem tudja biztosítani az új rendelet szerint szükséges teljes létszámot. Az ügyelet ugyanis már teljes műszaknak számít. A fideszes politikus szerint azonban eddig még nem született megnyugtató eredmény, az ÁNTSZ még nem döntött.

Cseh Ildikó, az ÁNTSZ regionális tiszti főgyógyszerésze elmondta: valóban van ügyük a szegedi ügyeleti rendszert illetően, de mivel az folyamatban van, erről jelenleg nem nyilatkozhat.

Döntés hamarosan várható, addig azonban a város nem marad ellátás nélkül, mert a jelenleg is ügyelő gyógyszertár ellátja a betegeket- tette hozzá.

Kapcsolódó elemek