Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush Törökország EU-tagságát szorgalmazta

George Bush amerikai elnök Abdullah Gül török elnökkel való kedden washingtoni találkozóján Törökország EU-tagságát szorgalmazta.


Dátum: 2008-01-09 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:54:47.055411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush szerint a "béke érdekeit" szolgálná, ha Törökország az Európai Unió tagja lehetne. Mint mondta, Ankara híd Európa és a muszlim világ között. Az amerikai elnök közvetlenül kilencnapos közel-keleti útja előtt fogadta a török elnököt. Elemzők szerint a kétoldalú viszony jelentős javulását tükrözi Abdullah Gül látogatása. Legutoljára több mint egy évtizede járt török államfő az amerikai fővárosban.

Bush kifejtette: Törökország fantasztikus példát mutat a világnak abban a tekintetben, hogy "a demokrácia együtt él egy olyan nagy vallással, mint az iszlám". Kifejezte meggyőződését, hogy az EU-nak hasznára lesz, ha befogadja Törökországot.

Bush energiakérdésekről is tárgyalt vendégével. Napirenden volt a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), amelyet az amerikai elnök közös ellenségnek nevezett. A PKK Törökország, Irak és minden olyan nép ellensége, amely békében kíván élni; az Egyesült Államok Törökországgal közösen szembeszáll vele a béke érdekében - tette hozzá.

Az Egyesült Államok és Törökország viszonya különösen azóta javult meg, amióta Washington megosztja a lázadó csoport észak-iraki állásaira vonatkozó hírszerzési értesüléseit Ankarával. A török légierő az amerikai információk alapján december 16-án hajtotta végre az első csapást a PKK táborai ellen. Két nappal később egy kisebb török szárazföldi erő hatolt be Irakba a kurdok szétszórására, Washington hallgatólagosan jóváhagyta az akciót.

Kapcsolódó elemek