Közösen fejlesztené a Belvárost a főváros és az V. kerület
Három uniós pályázatot adott be a fővárosi és az V. kerületi önkormányzat a belvárosi közterületek felújítása érdekében. A Kiskörút környékének rendezését, forgalomcsillapítását, a Belváros új főutcájának kiépítését, illetve a pesti oldalon a Duna-hidak lábánál lévő terek és a folyóparti korzó felújítását tervezik, összesen 17 milliárd forintból.
Dátum: 2008-01-09 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:54:59.332651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapest Szíve Program alapján három pályázati anyagot dolgozott ki, illetve adott be a főváros és az V. kerület. A két önkormányzat együttműködési megállapodást is kötött a pályázatok sikeres megvalósítása érdekében - hangzott el Rogán Antal V. kerületi polgármester sajtótájékoztatóján.
A belvárosi fejlesztésekre összesen 17 milliárd forintot fordítanának, ebből 13,6 milliárd lenne az uniós támogatás, a többit a főváros és a kerület önrészként adná. A főváros pályázata a Kiskörút környékének fejlesztése, forgalomcsillapítása, ami 5,7 milliárd forintba kerülne.
Ugyancsak a főváros a gazdája a hídfőknél lévő terek és az új pesti korzó kiépítésének, aminek költsége 7,3 milliárd forint. Ennek keretében a többi között megújulna a Belgrád rakpart és a Március 15-e tér. Az V. kerület a Belváros új főutcája programmal pályázott. A 3,8 milliárdos beruházás keretében forgalom csillapított övezetet hoznának létre a Kálvin és a Szabadság tér között, a Kecskeméti, a Károlyi, a Petőfi, a Bécsi és az Október 6. utcák vonalán.