Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós intő a kormány foglalkoztatáspolitikájának

Súlyos bírálatokkal illeti Magyarországot az Európai Bizottság csatlakozó országok foglalkoztatáspolitikáját vizsgáló jelentése. A dokumentum megállapítja, hogy a munkanélküliség csökkenésére a közeljövőben már nem lehet számítani és felhívja a figyelmet arra is, hogy az OECD-országok közül hazánkban a legmagasabbak az adó- és járulékterhek. Balsai István az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának MDF-es elnöke Őry Csaba fideszes alelnökkel tartott csütörtöki közös sajtótájékoztatóján ennek megfelelően kormányzati sikerpropagandáról beszélt.


Dátum: 2003-02-27 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:55.280096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balsai István a munkaügyi tárca korábbi vezetőjének kancelláriaminiszterré történő kinevezéséről szólva úgy fogalmazott: az MSZP a dűlő romok alól kimenekítette egyik fontos káderét, miközben a minisztériumot olyasvalakire bízta, aki ezzel a területtel korábban még soha nem foglalkozott.

Az Európai Bizottság foglalkoztatáspolitikai jelentését ismertetve elmondta: a brüsszeli bírálat nemcsak kritika, hanem a kormányzatnak szóló intő is, amelyet a kabinet szándékosan elhallgat.

Figyelmeztetett, hogy "rendkívül alacsony" a magyar lakosságon belül a munkaerő-részvételi arány, minek következtében a 3 milliós inaktív népesség óriási terhet jelent az aktív réteg számára.

A jelentést idézve rámutatott: nem lehet számítani a munkanélküliség további csökkenésére. Őry Csaba ezzel kapcsolatban ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH csütörtökön közzétett gyorsjelentése szerint a munkanélküliség máris 6 százalék fölé nőtt.

Balsai István jelezte: hazánkban súlyos munkaerőpiaci kiegyensúlyozatlanság alakult ki, amelyet csak az oktatás, a munkaerőforrás és a felnőttoktatás fejlesztésével valamint a szektorok és régiók közötti mobilitás biztosításával lehetne orvosolni.

Kijelentette: a kormányzatnak hatékony eszközöket kell bevetnie a munkaerőpiacra való bejutás és a foglalkoztathatóság fokozása érdekében is.

Leszögezte: amint azt a jelentés is szóvá teszi, a kétoldalú társadalmi párbeszéd szintén alacsony hatásfokú. Őry Csaba ezzel összefüggésben hiányolta, hogy a szociális párbeszéd Orbán-kormány által megkezdett PHARE-programhoz illeszkedő tökéletesítése a jelenlegi kormány részéről még várat magára.

Az Európai Bizottság rávilágít: az OECD országok tekintetében Magyarországon a legmagasabbak az adó- és járulékterhek - állapította meg Balsai István.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a bizottság ellenzék által szorgalmazott székesfehérvári kihelyezett ülésére a kormánypárti többség ellenállása miatt nem kerülhet sor. Balsai István különösen aggasztónak tartja, hogy a kormány foglalkoztatáspolitikai csődjét szimbolizáló Székesfehérvárott azért nem ülésezhet márciusban a testület, mert az MSZP és az SZDSZ "idő előttinek tartja" azt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek