Harminc évig titkos Ron Werber tanulmánya
A szocialista választási kampányban tevékenyen részt vevő, módszerei miatt "a gyűlöletbeszéd karmestereként" is emlegetett Ron Werber tanulmányt írt azt vizsgálva, miként kellene átalakítani a magyar kormány szívét, a Miniszterelnöki Hivatalt. Werber hiába kapott közpénzekből tanulmányáért 10 000 dollárt s hiába monitoringozza még mindig a kabinet tevékenységét, opusát 30 évre mégis titkosította a kormány. Ez utóbbi a kancelláriát ideiglenesen vezető Szekeres Imre Áder János fideszes frakcióvezetőnek címzett leveléből derül ki.
Dátum: 2003-02-27 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:55.855030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szekeres Imre, aki a korrupciós ügyek hálójába keveredett Kiss Elemér lemondása óta ideiglenesen vezeti a Miniszterelnöki Hivatalt, Áder Jánosnak válaszolva úgy fogalmazott, hogy az izraeli állampolgárságú Werber "egy hosszú távú, több kormányt is kiszolgálni képes modell" megalkotására kapott megbízást.
Ismeretes: Répássy Róbert fideszes képviselő szerdán hiába próbált betekinteni a tanulmányba, arra Szekeres Imre titkárságvezetője nem adott engedélyt.
Szekeres Imre Áder Jánosnak küldött leveléből most viszont az is kiderül, hogy a tanulmányt a szocialista-szabad demokrata kormány - egy 1992. évi törvényre hivatkozva - immár 30 évre titkosította is.
"Megismerését nem engedélyezem" - szól a pótkancellár szentenciája ennek megfelelően.
fidesz.hu