Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sarkozy Blairt támogathatja az EU elnöki posztjára

Tony Blair volt brit miniszterelnök a héten részt vesz Nicolas Sarkozy pártja, a francia jobbközép UMP konferenciáján, amely sajtóhírek szerint azt jelentheti, hogy Sarkozy nyíltan támogatja Blair EU elnöki poszta való jelölését.


Dátum: 2008-01-11 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:55:26.930524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU elnöki posztját az Európai Alkotmány, majd a jelenleg ratifikációs eljárás alatt álló Lisszaboni Szerződés hozza majd létre. Az Európai Tanács - az Európai Unió Tanácsa - az EU intézményévé válik, melynek elnökét két és fél évre választják meg. Az új elnök az Európai Tanács munkájának előkészítéséről gondoskodik és biztosítja annak folyamatosságát, kinevezése egy alkalommal meghosszabbítható.

Blair és Sarkozy Európáról tart majd megbeszélést és sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy a konferencián való részvételért cserébe Sarkozy nyíltan támogatja majd Blairt a posztra. Az UMP a márciusban tartandó önkormányzati választások kampánynyitó rendezvényét január 12-én tartja.

Az EU elnöki posztjára eddig Jean-Claude Juncker luxemburgi és Bertie Ahern ír miniszterelnök neve merült fel. Jövőre egyébként megürül az Európai Bizottság elnöki posztja és az új szerződés szerint ki kell nevezni az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét is.

Kapcsolódó elemek