Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az őszödi modellt alkalmazná a kormány

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne alkalmazza az őszödi modellt az értékesítésre kijelölt kormányzati épületek kapcsán. Ezt Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője mondta pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-01-11 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:55:31.236022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Cser-Palkovics András sajtótájékoztatója

Cser-Palkovics András elmondta, hogy a kormányzati negyed projekt leállítása után nem egyértelmű, mi lesz az eladásra szánt minisztériumi épületek sorsa és az ezek értékesítéséből tervezett 30 milliárd forinttal.

Közlése szerint 22 milliárd forintos egyenlegről lehet beszélni még abban az esetben is, ha a 30 milliárd forintból a telekvásárlásra fordított 8 milliárd forintot kivonjuk.

A Fidesz éppen ezért felszólítja a kormányt, hogy adjon választ, mi történik ezzel a költségvetési bevétellel, mint elmondta, nem bizonytalankodó nyilatkozatokra van szükség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től, hanem egyértelmű kormányzati állásfoglalásra.

Kifejtette: most "mintha az őszödi modell irányába mennének a dolgok", vagyis fennáll a veszély, hogy az állam eladja, majd visszabérli ingatlanait, ahogyan az korábban Gyurcsány Ferenc cégei és a balatonőszödi kormányüdülő esetében is történt.

A fideszes honatya utalt azokra a pénzügyminisztériumi nyilatkozatokra, amelyek szerint az összeg kiesése nem okoz semmilyen problémát a költségvetésnek.

Mint fogalmazott, ez a vélemény "aláássa" azt a népszavazással kapcsolatos kormányzati érvelést, mely szerint a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt kieső hasonló összeg kiesése súlyosan veszélyezteti a költségvetést.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1450, 'source_type': 'media', 'source_id': 1484, 'target_type': 'article', 'target_id': 76822, 'relation_type': 'describes'}