Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingyen parkolhatnak a bioetanollal hajtott kocsik Győrött

Ingyen parkolhatnak a bioetanollal hajtott kocsik ez évtől Győrött - közölte Ottófi Rudolf alpolgármester pénteki sajtótájékoztatón Győrött.


Dátum: 2008-01-11 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:55:33.548797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatása szerint egész évre szóló térítésmentes parkoló-bérletet kapnak azok az autótulajdonosok, akiknek a jármű forgalmazója dokumentálja, hogy az autót bioetanol és benzin

keveréke működteti. A kedvezménnyel szeretnék ráirányítani a figyelmet a környezetbarát üzemanyag használatára - hangoztatta a politikus. Hozzátette: a hajtóanyag 15 százaléka benzin, 85 százaléka pedig növényi eredetű. Ez utóbbi megköti a járművek által kibocsátott szén-dioxidot. Az üzemanyag felhasználásnak ez a módja a kőolaj készletet is

kíméli - jegyezte meg az alpolgármester.

Az MTI kérdésére válaszolva Ottófi Rudolf elmondta: Győrött jelenleg mindössze fél tucat kocsi alkalmas az új típusú üzemanyag használatára. Így tehát nem sok bevételtől esik el a város a

pakolási kedvezmény megadása révén, amelyről a közgyűlés döntött még a múlt év végén. Győrött egyelőre egy benzinkútnál kapható a speciális üzemanyag. A régióban Bábolnán is van ilyen tankoló állomás.

Kapcsolódó elemek