Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazai György akadémikus veheti át az Andrássy-díjat

Az Andrássy Gyula Társaság díját első alkalommal adják át március 7-én, a kiegyezés utáni Magyarország első miniszterelnöke születésének 180. évfordulója tiszteletére rendezett Andrássy-emlékülésen.


Dátum: 2003-02-27 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:56.444815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mészáros Vilmos elnök csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón számolt be a társaság tevékenységéről és az Andrássy Gyula-díjról.

Elmondta: a társaság 2001-ben azzal a céllal alakult, hogy felhívja a figyelmet Andrássy Gyula szellemi és tárgyi örökségének megóvására, és az őt megillető rangra emelje a magyar történelmi személyiségek sorában.

Ismertetése szerint az egyesület kulturális és ismeretterjesztő tevékenységet folytat Andrássy Gyula (1823-1890) életéről, munkásságáról és a nevét viselő sugárút keletkezéséről, kezdeményezi a politikusról szóló könyv megalkotását, és nyilvántartást vezet az Andrássy-örökségről.

Sunyovszky Szilvia színművésznő, a társaság tagja az örökségről szólva ismertette, hogy ide tartoznak a személyes tárgyak és az Andrássy Gyulához fűződő művészeti, építészeti alkotások, de ide értendő a tiszadobi és a betléri kastély, az Andrássy-család krasznahorkai vára és mauzóleuma a Felvidéken, valamint a budapesti Andrássy út is.

Kiemelte, hogy a társaság elsősorban védnökséget vállal az Andrássy-örökség fölött, és ennek érdekében kapcsolatot tart fenn az illetékes önkormányzatokkal és intézményekkel.

A társaság által alapított díjról Hegedűs György alelnök elmondta: a szervezet minden második évben, Andrássy Gyula születésének évfordulója alkalmából adja át az elismerést olyan magyar és külföldi személyeknek, akik Andrássy Gyula tágan értelmezett örökségét ápolják, illetve Magyarország értékeinek megismertetését elősegítik.

A díjat első alkalommal Hazai György akadémikus veheti át az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem megalapításáért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek