Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ombudsman védje a jogot, ne korlátozza

Szájer József és Gál Kinga Európai Parlamenti képviselők nyilatkozata a gyülekezési jog Kossuth téri korlátozásával kapcsolatban.


Dátum: 2008-01-11 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:55:37.540336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napokban Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa javasolta, hogy a budapesti Kossuth téren korlátozni kellene a polgárok szabad gyülekezési jogát. A javaslat megdöbbentő és antidemokratikus. Mint Európai Parlamenti képviselők, és mint magyar állampolgárok tiltakoznunk ellene.

Magyarország XX. századi történelmében, de a közelmúltban is a gyülekezési jog korlátozása mindig a demokrácia elveinek súlyos sérelmét jelentette. Egy olyan országban, amely két, a szabadságjogokat durván tagadó diktatúrát volt kénytelen elviselni újkori történelmében ilyen javaslatot, egy felelős tisztséget viselő, magát demokratikusnak tartó politikus nem engedhet meg. A szabad gyülekezés joga a rendszerválás egyik alapvető vívmánya. Azután, hogy tavaly, minden jogi alapot nélkülözve, jogsértő módon lezárták a Kossuth teret, a kormányzat egyre gyakrabban sértette meg a gyülekezési jogot. Ezek után még nyilvánvalóbb, hogy az ilyen javaslatok megvalósulása a szabadságjogok sérelméhez vezetnek.

Az országgyűlési biztos javaslata már korábban elhangzott kormánypárti javaslatokat karol fel. Az ombudsman fő feladata a polgárok jogainak védelme, nem annak korlátozása. A javaslat e fontos jogvédő intézmény tekintélyét ássa alá. Ma Magyarországon a polgárok szabadságjogai erőteljes populista támadásoknak vannak kitéve a kormányzat és bizonyos sajtóbeli körök részéről. Ezt látjuk a népszavazási kezdeményezések ellehetetlenítése, újságírók megfenyegetése, vagy az Országos Választási Bizottság kormány általi befolyásolása kapcsán.

Ebbe a folyamatba nem szabad az országgyűlési biztos intézményét is bevonni. Ezért felszólítjuk Szabó Máté állampolgári biztost, hogy vonja vissza javaslatát.

Szájer József

Európai Parlamenti képviselő (Fidesz),

Európai Néppárt képviselőcsoportjának szabadságjogi és igazságügyi

kérdésekkel foglalkozó alelnöke

Szabadság Kör tagja

Gál Kinga

Európai Parlamenti képviselő (Fidesz),

Európai Parlament Szabadságjogi Bizottságának alelnöke

Szabadság Kör tagja

Kapcsolódó elemek