Hozzák nyilvánosságra a kormányzati negyed szerződéseit!
Hozzák nyilvánosságra a kormányzati negyed szerződéseit, és a kormány adjon tájékoztatást arról, hogy mi indokolja az adófizetők pénzének további pocsékolását ebben az ügyben - hangzott el Balsai István vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-01-13 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:55:46.572410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balsai istván arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány több mint 8 milliárd forintot költött el az adófizetők pénzéből arra, hogy a Nyugati pályaudvar mögött a MÁV Zrt. feleslegessé vált telkét megvásárolja, és a mai napig naponta változó számok és találgatások jelennek meg az elpocsékolt összeg pontos nagyságáról. A kormány arra sem méltatja a közvéleményt, de a saját parlamenti többségét sem, hogy becsületesen tájékoztasson a szerződésről. A Fidesz ezért elvárja, hogy a kormány ezt a szerződést, annak minden részletére kiterjedően nyilvánosságra hozza, és tájékoztassa a közvéleményt és az Országgyűlést az ingatlan vásárlás részleteiről - jelentette ki a fideszes képviselő.
A kormány az Országgyűlés többségével elfogadtatott 2008-as költségvetésben a tervezett új kormányzati negyed folytán feleslegessé váló jelenlegi minisztériumi épületek folyamatos kiürítése és értékesítése címen 30 milliárd forint bevételt irányzott elő. Jelenleg egy törvény kötelezi a pénzügyminiszter ennek a bevételnek a realizálására, mégpedig meghatározott módon - jegyezte meg a politikus. Új kormányzati negyed nem lesz, a minisztériumok maradnak jelenlegi helyükön, ezzel összefüggésben a kormánynak számot kell adnia, hogy mi a pontos szándéka a tervezett, de meghiúsult költségvetési bevétel pótlására - szögezte le Balsai István. A napokban különféle találgatások jelentek meg a témában, ezek között egy horrorisztikus, képtelen elképzelés is napvilágra került, miszerint a kormány az épületeket eladja, majd visszabérli, mint ahogyan Gyurcsány Ferenc know-how-ja alapján ezt megszoktuk Balatonőszöd és a Szalay utca esetében. Mivel a híreket eddig senki sem cáfolta, ezért a Fidesz nyomatékosan arra kéri a kormányt, hogy álljon a nyilvánosság elé és valljon színt ebben az ügyben, és tájékoztassa az Országgyűlést is, ugyanis a parlament korábbi döntése kötelezte őt a 30 milliárd forint bevétel - említett módon való - elérésére - jelentette ki az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságának tagja.
A kormány jelenleg arról beszél, hogy az oka fogyottá vált projekt monitoring iroda további működtetésével kialakítja az üres telek megfelelő célú hasznosítását. Ez 2,7 milliárd forintos pocsékolás - jegyezte meg a fideszes politikus. A kormány azon munkálkodik, hogy a közvélemény, a nyilvánosság, az Országgyűlés megkerülésével és kijátszásával megint olyat tervez, amire nincs felhatalmazása - szögezte le Balsai István, hozzátéve: A kormánynak nem az ingatlan bizniszelése, városközpontok megálmodása, finanszírozása a feladata, hagyja ezeket a dolgokat azokra, akikre tartozik. Felkérjük a kormányt, ez esetben a pénzügyminisztert, hogy lépjen a nyilvánosság elé, becsületesen, nyíltan adjon megfelelő tájékoztatást arról, hogy mi indokolja az adófizetők pénzének további pocsékolását a projekt iroda működtetetésével, illetve mi a világos elképzelése ebben az ügyben - jelentette ki a képviselő. Balsai István megjegyezte: látható, hogy a kormány a legcsekélyebb felelősséget sem érzi a történtek miatt, és nem áll szándékában a közvéleményt, az adófizetőket tájékoztatni. Persze az is lehet, hogy nincsen ehhez bátorsága - tette hozzá.