A kormány idén a tönk szélére juttatta az önkormányzatokat
A kormány önkormányzati programja az egyes önkormányzatok leszakadását idézi elő - szögezte le Bóka István, az Országgyűlés Önkormányzati és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke a képviselőcsoport csütörtöki sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztatón Bóka István utalt arra, hogy 300 település polgármestere nyílt levelet intézett Medgyessy Péter miniszterelnöknek, amelyben felhívták a kormányfő figyelmét a működést fenyegető problémákra.
Dátum: 2003-02-27 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:57.299556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy, a tetőfedő
Bóka István a sajtótájékoztató elején emlékeztetett: Medgyessy Péter a Hungexpo területén ma az önkormányzatokkal kapcsolatban azt mondta, ha egy épület tetőzetén egy cserép meglazul, sürgősen be kell avatkozni, nehogy a vihar elvigye a tetőzetet. Azt is mondta, hogy ő személyesen avatkozik be, nehogy az önkormányzatok a jövőjüket éljék fel. Sajnos úgy tűnik, Medgyessy Péter nem veszi észre, hogy a 2003-as költségvetés miatt több épületen már nincs is tető.
Bóka István, aki Balatonfüred polgármestereként jól ismeri az önkormányzatok napi gondjait, hangsúlyozta, hogy a 2003-as költségvetés az önkormányzatok számára a legrosszabb esztendőt hozta, pedig az uniós csatlakozás előtti utolsó évnek kellene a legbiztonságosabb alapot nyújtania.
Az Önkormányzati bizottság elnöke kijelentette: az önkormányzatok gazdasági mozgástere beszűkült. Utalt arra, hogy az uniós forrásokra csak fejlesztési céllal lehet majd pályázni, a működtetésre nem biztosítanak lehetőséget az EU-s projektek. Ez azt jelenti, hogy az óvodák, iskolák, s más, önkormányzatok által működtetett intézmények finanszírozására nem lehet pályázni.
Bóka István aláhúzta, hogy az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés fedezetét a kabinet nem biztosította az önkormányzatok számára. Az önkormányzatok helyzetét elemezve a politikus rámutatott, hogy több település vagyonfeléléssel fedezi az intézmények működési költségeit. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a felülről nyitott kormányzati bérhiki-rendszer sem orvosolja a gondokat, mivel azok az önkormányzatok sem tudnak fejlesztésre hátralékot félretenni, amelyek esetleg sikeresen pályáznak rá.
A világörökséget sem kímélik
Szabó Csaba, Hollókő polgármestere a település helyzetéről szólva a sajtótájékoztatón elmondta: eddig évi 20 millió forintot kaptak a költségvetésből a világörökség részét képező falu műemlékházainak felújítására. Az idei költségvetésben ez a 20 millió forint már nem szerepel, így veszélybe kerülhet a világörökség sorsa.
2003: a tanácsi rendszernél is rosszabb
A Tökölt 1989 óta vezető Hoffmann Pál a sajtótájékoztatón kifejtette: a 2003-as költségvetés olyan helyzet elé állította az önkormányzatokat, hogy ezt már a nyolcvanas évek közepén a tanácselnökök sem hagyták volna szó nélkül. Az MSZP-SZDSZ sosem gondolta komolyan az önkormányzatiságot. Hoffmann Pál rámutatott: a 2003-as költségvetés önkormányzatokra vonatkozó döbbenetes megszorításokról nem folytak egyeztetések az önkormányzati szervezetekkel. Hoffmann elmondta: Tökölön, ahol szerencsére van helyi adóbevétel is, csak úgy tudtak a felszínen maradni, hogy a lakosságra új, kommunális adót vetettek ki. A tehát viszonylag jó helyzetben lévő önkormányzat még így sem tud félretenni az uniós pályázatokra.
fidesz.hu