Erdei tornapálya és játszótér a József Attila lakótelepnél
Erdei tornapályát és játszóteret tervez a IX. kerületi önkormányzat a József Attila lakótelepi kiserdőben; a tervek szerint április-májusra elkészülhet a létesítmény - közölte Bodó Márton önkormányzati képviselő, környezetvédelmi kurátor vasárnap.
Dátum: 2008-01-13 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:55:49.741730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetett rá: 1971 és a rendszerváltás között létezett ilyen pálya a kiserdőben, amit az itt lakók építettek föl társadalmi munkában, a rendszerváltás után azonban nem törődtek a pálya fa elemeivel és ezek elkorhadtak, a pálya fokozatosan megszűnt. Az utóbbi időben az erdő hulladéklerakó helyként, hajléktalan szállásként szolgált, ami egészségügyi, környezetvédelmi szempontból egyaránt aggályos volt.
Mint mondta, a IX. kerületi önkormányzat tavaly döntött arról, hogy külső támogatások felhasználásával erdei tornapályát és játszóteret épít a kiserdőben. Ezért júniusban az erdőben élő hajléktalanokat a családsegítőkkel elhelyezték, az aljnövényzetet kiirtották. Az önkormányzat a Környezetvédelmi Közalapítványán keresztül hozza létre a játszóteret és a tornapályát. A tervek szerint márciusban megkötjük a támogatási szerződéseket és április-májusra elkészülhet a létesítmény - mondta.