Újratelepítik az erdőket Görögországban
Négy hónappal a görögországi tüzek után kétezer fenyőt ültettek vasárnap Athén közelében. Az akciót, amelyben önként jelentkezők vettek részt, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia görög nagykövetsége támogatta.
Dátum: 2008-01-13 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:55:53.792700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Körülbelül hatszázan jelentkeztek az ültetésre, köztük az amerikai és a brit nagykövetség képviselői. A facsemeték Penteliben leltek otthonra, Athéntól húsz kilométerre északra, ahol augusztusban 950 hektárnyi erdő égett ki, valószínűleg szándékos gyújtogatás miatt. Az augsztusi görögországi erdőtüzekben 67-en haltak meg és 200 ezer hektáros terület égett ki, nagyrészt erdő.
Ez csak a kezdet, látni akartuk hányan jönnek el - mondta az easyGroup alapítója, a milliárdos Szteliosz Hadzsi-Ionnaou.
Miután a legtöbb görög úgy gondolja, hogy befektetők állnak az erdőtüzek mögött, akik villákat és házakat akarnak felhúzni a kiégett területen, így ki sem várták a javasolt két évet a kiégett talaj pihentetésére.