A Fidesz reagálása Simon Gábor sajtótájékoztatójára
Dátum: 2008-01-14 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:56:07.423192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2010-ig 400 ezer helyett már csak 40 ezer új munkahelyet ígér az MSZP. Hat év szocialista kormányzás után még mindig emelkedik a munkanélküliek száma, nő gyermekszegénység és egyre több a hajléktalan. Hazánkban 240 ezer gyermek éhezik, akik olyan családban nőnek fel, ahol vagy az egyik vagy mindkét szülő munkanélküli.
A szegénység, a gyermekszegénység megszüntetése a létbiztonság megteremtésével érhető el. Ehhez pedig munkahelyek és tisztességes megélhetést biztosító keresetek kellenek.
A távmunkahelyek bővítése éppen olyan ígérete a szocialistáknak, mint a 400 ezer új munkahely, érdemi előrelépés ebben sem történt.
Bernáth Ildikó (Fidesz)