Tóth Józsefnek le kell mondania!
Balmazújváros fideszes polgármestere leszögezte: Tóth József szocialista országgyűlési képviselőnek le kell mondania képviselői mandátumáról, miután megrendült benne a választók és a választókerületében dolgozó polgármesterek bizalma. Tiba István erről Rácz Róbert megyei közgyűlési elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt hétfőn Debrecenben.
Dátum: 2008-01-14 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:56:10.456302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügy előzménye, hogy egy, a Hír Tv-ben pénteken bemutatott, három évvel ezelőtti hangfelvétel szerint Tóth József, a hajdú-bihari közgyűlés korábbi alelnöke, jelenleg Polgár város polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő az M3 Kht. könyvelésében feltárt szabálytalanságok eltüntetéséről tárgyal a cég közmunkaprogramokért felelős munkatársaival és könyvvizsgálójával. A megyei önkormányzat cégeként működő M3 Kht. ugyanis 300 millió forint támogatást nyert közmunkaprogramokra, amiből 30 millióval nem tudott elszámolni. Az ügyben időközben rendőrségi és ügyészségi vizsgálat is lezajlott, jelenleg bírósági tárgyalásra várnak, a két érintett munkatársat pedig elbocsátották.
"Szerencsés lenne, ha a tisztesség elvét követve Tóth József lemondana mandátumáról, miután megrendült iránta a bizalom" - jelentette ki a képviselő egyéni választókerületéhez tartozó Balmazújváros polgármestere.
A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, Rácz Róbert országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón bejelentette: azonnali hatállyal komplex vizsgálatot rendelt el a kht.-nál. Leszögezte: vizsgálatnak fel kell tárnia, milyen hiányosságok történtek a számviteli fegyelemben, s azok milyen módon hatnak a cég jelenlegi működésére. Megemlítette, hogy a korábbi rendőrségi vizsgálat során, amit Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytattak le, tanúként hallgatták meg Tóth Józsefet. Az ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség most újra elrendelte a nyomozást, vagyis másképp értékeli ugyanazt a hangfelvételt, mint korában a szomszédos megye rendőrsége.
Rácz Róbert hangsúlyozta: a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatnak lenne érdeke, hogy ne vetődjön árnyék az M3 Kht.-ra, ezért ő maga személyesen keresi meg Tóth Józsefet, és arra kéri, segítsen kideríteni az akkor történteket. Rácz Róbert - aki az előző ciklusban az ellenzéki frakció vezetője volt a megyei közgyűlésben - elmondta, hogy a testület semmilyen tájékoztatást nem kapott annak idején a történtekről.