Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harmonia Caelestis olaszul

Esterházy Péter Harmonia Caelestis című regénye olasz nyelvű fordításának ünnepélyes bemutatóját pénteken tartják Budapesten, az Olasz Kulturális Intézetben. Az intézmény tájékoztatása szerint a rendezvény vendége lesz az író mellett a kötet két fordítója: Giorgio Pressburger és Antonio Sciacovelli.


Dátum: 2003-02-27 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:58.788349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A könyvpremierre Budapestre érkezik a könyvet Olaszországban közreadó milánói kiadó elnök-tulajdonosa, Inge Feltrinelli. A Harmonia Caelestis április elején jelenik meg az itáliai könyvpiacon a Feltrinelli Kiadónál.

Esterházy Pétert ismeri az olasz olvasóközönség is, hiszen művei közül korábban megjelent például A szív segédigéi, valamint a Hrabal könyve.

A Harmonia Caelestis családregény első magyar kiadása 2000 tavaszán látott napvilágot, a Magvető Kiadónál. Azóta több utánnyomásban több mint hetvenezer példányban kelt el Magyarországon. A Harmoniához szorosan kapcsolódik az író ezt követő, a 2002. májusában megjelent kötete, a Javított kiadás, amelyben édesapja ügynök-múltjáról számol be Esterházy Péter. Németül, a Berlin Verlag gondozta, francia nyelven a Gallimard Kiadó jelentette meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek