A hülyeség - ha fájna, 2003. február 27.
Braun Róbertet, a MeH újdonsült kommunikációs szakemberét kérdezte a HVG ezen a héten.
Dátum: 2003-02-27 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:59.071708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fideszből az SZDSZ-be, az SZDSZ-ből az MSZP-be. Hogyan kommentálja mindezt Braun?
"Régen nyilván mást gondoltam bizonyos emberekről, mint ma. Azokról például, akikkel együtt voltam a Fidesz környékén, és azokról is, akikkel ma dolgozom. A különbség, hogy azokat akkor közelebbről láttam, és most is viszonylag közelről látom őket, mai társaimat pedig akkoriban távolról láttam, ma viszont közelebbről."
Szinte már értjük - jegyezte meg a HVG munkatársa. Mi is értjük már, hogy Medgyessy miért választotta Braun Róbertet, közszerepléseit irányítandó, beszédei megírását koordinálandó. Már-már úgy véljük: ezeket a mondatokat akár Medgyessy is mondhatta volna.
- Mekkora anyagi áldozatokat hozott e stallumért?
- Az üzleti életben jóval magasabbak a jövedelmi lehetőségek. De számomra korántsem ez az egyetlen mérce. Igaz, állami hivatalnok sem szeretnék lenni életem végéig. Olyan ez most, akár egy befektetés. Sokat tanulok, és a végén lehet, hogy még más hasznom is származik belőle.
Mi a magunk részéről pedig biztosak vagyunk benne.