Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szmogtól fuldoklik az ország

Szmogriadóra egyelőre sem a fővárosban, sem a legszennyezettebb vidéki nagyvárosokban nem kell számítani, ugyanakkor a mérési adatok szerint a fő tranzitútvonalak mentén rendszeresen meghaladja a határértékeket mind a szénmonoxid és a kéndioxid, mind a porszennyezés aránya - adta hírül a Népszava.


Dátum: 2008-01-16 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:56:48.416815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár a szakemberek szerint "laposnak" nevezett időjárás, s a mozdulatlan, párás légtömeg nem kedvez sem a tüdőnek, sem a járványos betegségek megfékezésének, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerint egyelőre nincs ok a szmogriadó elrendelésére.

Az országos mérőrendszer adatai szerint időlegesen, a nagyobb forgalmi csomópontokon valóban meghaladja a határértékeket egyes szennyezőanyagok levegőből mért aránya, de a valódi riasztáshoz - a hivatalos megfogalmazás szerint - a "túlterhelés folyamatos megléte kell".

Azonban ennek ellentmond, hogy az érvényes európai uniós ajánlás szerint évente legfeljebb 35 alkalommal lépheti át az egészségügyi határértéket egy város levegőjének porszennyezettsége, miközben Budapesten 2007-ben ez a jelenség 163-szor fordult elő. A tavalyi csúcs december 19-én volt, amikor a megengedett porszennyezés mértékénél háromszor nagyobb értéket regisztrált négy budapesti mérőhely.

A szaktárca hivatalos tájékoztatása szerint hatósági intézkedésekre csak a tájékoztatási határérték elérése esetén kerül sor. Ezek az intézkedések a tájékoztatást és az úgynevezett önkéntes légszennyezőanyag-kibocsátás csökkentését jelentik. A hatóságok ilyenkor felhívják a lakosság figyelmét a füstköd okozta egészségügyi veszélyekre, és kérik a gépkocsihasználat mellőzését, a fűtés csökkentését - olvasható a Népszava cikkében.

Kapcsolódó elemek