Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rétvári ismertette programja főbb pontjait

Bemutatkoztak a január 27-ei fővárosi időközi országgyűlési választás jelöltjei. A Budapest 15. számú választókerületében tartandó választáson induló négy jelölt az érintett XI. kerület honlapján rövid videóüzenetben tette közzé programja fontosabb pontjait.


Dátum: 2008-01-16 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:56:50.269726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lakos Imrét az MSZP és az SZDSZ, míg Rétvári Bencét a Fideszés a KDNP közös jelöltjeként vették nyilvántartásba. Csapody Miklós az MDF, Fenyvessy Zoltán pedig a MIÉP színeiben indul.

Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy minden választásnak tétje van. Mint mondta, az itt élők számára ez a voksolás a "legfontosabb politikai döntés". Közölte, ha bizalmat kap, arra fog törekedni, hogy a kampány után is minél többet találkozzon az itt élőkkel, és megismerhesse a problémáikat.

A 4-es metróépítésre utalva azt közölte, olyan módosító indítványt akar benyújtani az országgyűlésnek, ami elfogadása esetén garantálná, hogy ha az elkövetkező 25 évben bármilyen, az építkezéssel összefüggő kár érne valakit, azonnali kártalanítást kaphasson.

A január 27-én tartandó választás első fordulója akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok legalább fele szavaz, és akkor lesz eredményes, ha az egyik jelölt megszerzi a szavazatok több mint a felét. Érvénytelen vagy eredménytelen választás esetén a választás második fordulóját február 10-én tartják meg.

Az időközi választás idején ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint általában az országgyűlési választások idején, így például lesz kampánycsend, és lehet majd külföldön is voksolni. (Ketten jelezték szándékukat; egyikük Havannában, míg másikuk Berlinben adná le voksát.)

Magyarországon legutóbb 2006 októberében tartottak időközi országgyűlési választást, akkor Veszprém megye 6-os választókerületében. Budapest választókerületeiben a rendszerváltás óta még nem írtak ki időközi parlamenti választást.

Kapcsolódó elemek