Magyar javaslatok a konventben
Az Európa jövőjével foglalkozó konventben Szájer József, az Országgyűlés alelnöke és egyik konventküldötte Istennek és a vallásnak a szerződésben történő megemlítésével kapcsolatos módosító javaslatához fűzött megjegyzéseket.
Dátum: 2003-02-28 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:00.276534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU intézményi reformjait előkészítő tanácskozó gyűlés csütörtökön kezdte meg a vitát az alkotmányos szerződés első 16 cikkének néhány hete előterjesztett tervezetéről, amelyhez máris több mint ezer módosító indítványt nyújtottak be a küldöttek.
Első részében a szerződés egyebek között az unió meghatározásával és céljaival, a benne érvényesülő alapvető jogokkal, az uniós polgársággal és a szervezet hatásköreivel foglalkozik.
Szájer József 16 - főleg az Európai Néppártot, de más pártokat is - képviselő küldöttel közösen arra nyújtott be módosító indítványt, hogy az alkotmány valamilyen formában tegyen említést Istenről és vallásról is. A kezdeményezők olyan formulát javasolnak, amely szerint az unió által védelmezett értékek magukba foglalják azoknak az értékeit, akik a boldogulás és a jólét forrását Istenben és a hitben találják meg, és azokét is, akik másutt keresik ezeket.
A képviselő elmondta: mivel a mostani vitában nagyon sokan érveltek e javaslat ellen, fontosnak tartotta, hogy helyreálljon az egyensúly. Felszólalásában ezért kitért arra, hogy a javaslatukban tükröződő felfogás nem zár ki senkit az unió által védelmezett értékek képviselői közül, és nem valamely konkrét vallás összefüggésében, hanem általában említi Istent.
Mindez különösen fontos Közép- és Kelet-Európa számára, mert abban az időszakban, amikor e térséget még a vasfüggöny zárta el a kontinens többi részétől, az itt élők közül nagyon sok ember számára a vallás volt az egyetlen erő, amely a közös európai értékekhez kötötte őket. Emellett a mára kialakult közös Európának, az unió által megtestesített egységnek is vannak hitbéli gyökerei, megtalálható benne a zsidó-keresztény hagyomány - mondta felszólalásában Szájer József.
A javaslatban szereplő megfogalmazás azért sem diszkriminatív, mert az alkotmányos szerződés tervezete több helyen is említ olyan más értékeket, amelyeket nem mindenki vall magáénak; ilyen például a szolidaritás vagy a tolerancia - fűzte hozzá.
A képviselő módosító indítványt nyújtott be azzal kapcsolatban is, hogy a nemzet és az állam, illetve az államiság és a nemzethez való tartozás nem azonos fogalmak. Az alkotmány tervezetének az a megfogalmazása viszont, amely szerint az unió tiszteletben tartja tagállamainak identitását, nem tükrözi azt a tényt, hogy a nemzet nem feltétlenül kötődik az államhoz.
Javasolta továbbá, hogy az EU - ha már önálló jogi személyiséget kap - ne csak az emberi jogok európai konvenciójához, hanem az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményéhez is csatlakozzon.
MTI - fidesz.hu