Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem juttat elegendő forrást a kormány

Fidesz maximálisan egyetért minden rákmegelőzést szolgáló programmal, azonban erre a célra nem fordít elegendő forrást a kormány - mondta Horváth Zsolt.


Dátum: 2008-01-16 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:56:57.079867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi tárcának az idén az egyik legfontosabb célja, hogy minél több nőt győzzön meg arról, menjen el szűrővizsgálatra - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.

Horváth Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa a miniszter szavaira reagálva elmondta: a

Fidesz maximálisan egyetért minden rákmegelőzést szolgáló programmal, azonban erre a célra nem fordít elegendő forrást a kormány. Ennyi pénzből igazán komoly szűrőprogramokat nem lehet végrehajtani - tette hozzá.

Mint mondta, az Orbán-kormány több milliárd forintot fordított arra, hogy minél több nő menjen el a szűrővizsgálatokra, és mammográfok tucatjait telepítették a kórházakba, azonban 2005-2006-ra lényegében elhalt ez a program. Szerinte ezt mutatja az az elkeserítő statisztika is, amely szerint méhnyakrákszűrésen a rizikókorcsoportba tartozó nők 7 százaléka vett csak részt, annak ellenére, hogy a vizsgálat ingyenes.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a prosztatarák-vizsgálatot az eddig gyakorlattal szemben már csak szakorvosi kérelemre lehet végrehajtani, a háziorvos javaslatára nem.

Kapcsolódó elemek