Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közösen működteti Szekszárd és a megye a Mészöly-hagyatékot

Továbbra is közösen viseli a Mészöly Miklós hagyatékát őrző Irodalom Házának fenntartási költségeit a szekszárdi önkormányzat és a Tolna megyei közgyűlés - az együttműködési megállapodás meghosszabbításáról hozott többek között határozatot a megye és a város egyeztető bizottsága szerdán.


Dátum: 2008-01-16 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:56:57.683771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A három évvel ezelőtt kötött megállapodás az elmúlt év végén lejárt, ennek 2010. december 31-ig történő meghosszabbítására tett előterjesztést a megyei közgyűlés elnöke, amelyet két tartózkodás mellett elfogadott a bizottság.

Döntöttek továbbá a bizottság tagjai az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében infrastrukturális fejlesztésre vonatkozó pályázaton - társpályázóként való részvételről is, amelytől a patinás szekszárdi műemlék épület, az évtizedek óta pusztuló vármegyeháza felújítását remélik.

Elfogadta a bizottság a város kérését, hogy a sporttelep fejlesztési koncepciójának keretében tervezett atlétikai pálya megépítéséhez a megyei közgyűlés 40 millió forinttal járuljon hozzá.

A felvetett kérdésekben a végső döntések az elkövetkezendő városi és megyei közgyűléseken születnek majd meg.

Kapcsolódó elemek