Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fiatalkori bűnözés: a franciák is bekeményítenek

A fiatalkori bűnözés megelőzése végett a francia igazságügyi és az oktatási minisztérium szerdán megállapodást írta alá, amelynek értelmében ezentúl az iskoláknak minden, a tanintézményekben előforduló helytelen állampolgári magatartásról azonnal értesíteniük kell a rendőrséget.


Dátum: 2008-01-17 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:56:59.150415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A francia kormány ezzel egy 2005 óta kísérlet alatt álló rendszert terjeszt ki az egész országra. A párizsi ügyvédi kamara kezdeményezésére az elmúlt tanévben 450 ügyvéd önkéntes alapon előadásokat tartott 119 tanintézményben a helyes állampolgári magatartásról, amelynek során 15 ezer általános iskolás és gimnazista tudhatta meg pontosan, hogy milyen cselekmények járnak büntetőjogi felelősségre vonással.

A teljes országra kiterjesztendő felkészítő oktatásról szóló megállapodás részeként a két minisztérium arról is döntött, hogy az iskoláknak formanyomtatványt kitöltve azonnal értesíteniük kell a rendőrséget minden, a tanintézményben vagy annak környékén történő rendkívüli eseményről - verekedésről, lopásról, mindenféle agresszív cselekedetről. A bejelentést követő két héten belül a rendőrség pedig berendelheti elbeszélgetésre az érintett gyermekek szüleit és az iskola képviselőjét akkor is, ha a cselekmény nem jár büntetőjogi következményekkel. Az eljárás ügyészségi felügyelet alatt történik.

Francois Sottet, a párizsi ügyészség fiatalkorúakkal foglalkozó osztályának vezetője a France 2 közszolgálati televízió híradójában elmondta: a megállapodás elsősorban a megelőzést segíti, mert ezentúl olyan esetekkel is foglalkozniuk kell majd, amelyek korábban nem számítottak annyira súlyosnak, hogy az a hatóság közbelépését igényelték volna. Az állandó ellenőrzéssel viszont a gyerekek szembesülhetnek azzal, hogy mik is a szabálysértés kritériumai.

Kapcsolódó elemek