Lassul a világ olajfelhasználásának növekedése
Az idén tovább lassulhat a világ kőolaj-felhasználásának növekedése a párizsi Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint, ha folytatódik az amerikai gazdaság gyengélkedése. Az IEA szerint az árak is csökkenhetnek az év első negyedében.
Dátum: 2008-01-17 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:57:05.532415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 27 tagországot tömörítő szervezet elemzőinek e havi jelentése szerint a kereslet növekedése napi 1,98 millió hordó körül fog alakulni az idén, ez 130 ezerrel kevesebb, mint amennyit a múlt hónapban jósoltak.
A világkereslet idén várhatóan napi 87,8 millió hordóra növekszik, ez azonban változhat az amerikai gazdasági növekedés miatt, és az amerikai kereslet esetleges gyengülését csak részben ellensúlyozza Kína, India, a közel-keleti országok keresletének erősödése.
Ugyanakkor az elemzők arra is rámutattak, hogy az OECD-országokban az ötéves átlag alá, 38,1 millió hordóval csökkentek a kőolajtartalékok novemberben - így 51 napra elegendők -, ami viszont a kínálat szűkösségét jelzi.
Az OPEC főtitkára, Abdullah al-Badri viszont szintén szerdán úgy nyilatkozott, hogy szerinte az OECD-országok tartalékai nem alacsonyak az ötéves átlag képest; ettől függetlenül az OPEC bármikor kész növelni a termelést, ha a piaci helyzet ezt indokolná.