Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Anna Politkovszkaja nevét viseli az EP sajtóterme

Anna Politkovszkajáról, a 2006-ban meggyilkolt orosz újságírónőről nevezték el azt a termet, amelyben az Európai Parlament sajtóértekezleteit tartják - jelentette be Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke, hangsúlyozva, hogy az újságírónő "a szabad és független sajtó melletti elkötelezettség jelképévé vált".


Dátum: 2008-01-17 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:57:08.016955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Anna Politkovszkaja a csecsenföldi háborúról tudósított, bátran leleplezve az emberi jogok sorozatos megsértését. 2006 október 7-én saját moszkvai lakóépületének lépcsőházában gyilkolták meg, az ügyben még folyik a nyomozás.

2007-ben Politkovszkaja az egyik - posztumusz - jelölt volt az EP által a gondolati szabadság ügyéért harcolók tiszteletére alapított Szaharov-díjra, amelyet végül Szálih Mahmúd Oszmán szudáni ügyvédnek ítéltek a polgárháború sújtotta nyugat-szudáni Dárfúr tartományban végzett tevékenységéért.

Kapcsolódó elemek