Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Népszava, az tudja...


Dátum: 2008-01-17 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:57:10.849350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszava értesülése szerint azonban a zárt ajtók mögött sem teregette ki kártyáit a pártelnök. Részben azért, mert még Orbán sem tudja a referendum időpontját. Állítólag úgy számol, hogy április elején járulhatnak urnához a választók, ám azzal tisztában van, hogy másképpen kell szólnia az emberekhez, ha korábban, és másként, ha később lesz a népszavazás. Számára kedvezőbb lenne a március 15-hez viszonylag közeli időpont, úgy érzi, akkor jobban lehetne nemzetieskedő húrokat pengetni. A május már a kirándulások, hosszú hétvégék hónapja, ezért ha Sólyom László akkorra írja ki a referendumot, nemzethalált kell vizionálni, hogy az emberek valóban elmenjenek és a Fidesz tervei szerint szavazzanak.

...

Azt állítólag ma még a fideszesek sem tudják pontosan, milyen módszerekkel fogják támadni a miniszterelnököt és a kormányt. Léteznek-e újabb hangfelvételek, rejtett kamerával készült filmek, vagy a már megszokott lemezeket koptatja tovább a párt. Tarlós István, a kampány politikai irányítója vidéki útjainak állomásain ma a 2006-os miniszterelnök-jelölti vita részletei­vel szórakoztatja csupán fórumainak közönségét. Orbán azonban - mint mondják - ennél tovább szándékozik menni, de hogy elő tud-e még valamit húzni a kalapjából, azt a pártban nem sejtik. Úgy tudjuk, ezúttal az elnökség sokat vár a fideszes aktivistáktól, szeretnék, ha azok akár úgynevezett suttogó propagandával haragítanák az embereket a miniszterelnökre. Orbán számára ugyanis Gyurcsány megbuktatása a legfontosabb cél.

Kapcsolódó elemek