Csökkenteni kell a munka terheit
A Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikáját az indokolatlansarcolások, a folyamatos adó- és járulékemelés, a gazdaság lefojtása jellemzi - írja közleményében Babák Mihály.
Dátum: 2008-01-17 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:57:12.079695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek negatív következményeit hozta napvilágra a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése - hívja fel a figyelmet a fideszes politikus.
Az elmúlt évben a tömeges elbocsátások miatt kevesebben voltak alkalmazásban, mint egy évvel korábban. A legtöbb munkavállalót az egészségügy és az oktatás területéről, valamint a közigazgatásból bocsátották el. A munkanélküliség tartósan 420 ezer fő fölé emelkedett. Azok sem jártak jól, akiknek megmaradt a munkájuk, mert közel 5 százalékos életszínvonal-romlást kellett elszenvedniük ezen időszak alatt.
AAz országgyűlési képviselő leszögezi: drámaian romló megélhetési körülmények, a mélyülő szociális válság jelzik, hogy nagy a baj.
A Fidesz továbbra is a munka terheinek célzott csökkentésében látja a munkanélküliség enyhítésének lehetőségét, és ellenzi a kormány passzív, bevétel-központú, hazugságokon alapuló gazdaságpolitikáját - fogalmaz Babák Mihály.