Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Norvégia 2030-ra "széndioxidmentes" akar lenni

A norvég kormány három ellenzéki párttal kötött környezetvédelmi megállapodásában azt a nagyra törő célt fogalmazta meg, hogy a tavaly meghirdetett 2050 helyett már 2030-ra nullára csökkentik a skandináv ország nettó széndioxid-kibocsátását.


Dátum: 2008-01-17 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:57:12.712665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dátum módosítását az tette lehetővé, hogy a Norvég Munkáspárt vezette kabinet figyelembe vette az erdők növekedését is. Tavaly viszont csak két tényezővel számolt: a háztartások szennyezőanyag-kibocsátásának mérséklésével és az országnak széndioxid-krediteket jelentő, környezetbarát külföldi beruházásokkal. "A pártok ez idő szerint megvalósíthatónak gondolják, hogy az üvegházhatású széndioxid-kibocsátás 15-17 millió tonnával csökkenthető az erdők beszámításával 2030-ig" - áll az oslói kormány csütörtöki közleményében.

Jens Stoltenberg miniszterelnök a megállapodást méltatva úgy fogalmazott, hogy ami a széndioxid-kibocsátás visszaszorítását illeti, Norvégiának van a világon a legmerészebb környezetvédelmi politikája. A politikus "Holdra szálláshoz" hasonlította azt a kihívást, amelyet az éghajlatváltozás elleni küzdelem jelent a XXI. században.

Jóllehet az alig 4,7 milliós Norvégia a világ 5. legnagyobb olajexportőre, és Nyugat-Európában a legtöbb földgázt értékesíti, természeti adottságainak köszönhetően szinte teljes energiaszükségletét vízerőművek fedezik.

Kapcsolódó elemek